Interjú Dr. Nagy Sándorral, a Partiumi Keresztény Egyetemen meghirdetett Gépészmérnök képzésének szakkoordinátorával, a nagyváradi Lada autókereskedés tulajdonosával.
Mikor körvonalazódott meg Önben, hogy a gépészmérnök szakmát választja hivatásként?
A 60-as években és a 70-es évek elején Margittán gyerekként játékokban nem bővelkedtünk, saját készítésű golyóscsapágy kerekű kisszekeret, rollert, kis traktort eszkábáltam.
Kerékpáromat magam javítottam. Ha kezembe került egy lendkerekes játék azt szétbontottam és megvizsgáltam hogyan működik, érdekelt hogy mi van benne.
Hosszú órákat töltöttem a szomszéd traktorista mellett, aki az utcán javítgatta a TSZ- traktorát. Gyerekkorban a környezet hatással van ránk, ami nyomán kialakul egy érdeklődés bizonyos dolgok iránt, amely később befolyásolja a választott szakmánkat.
A nyolc év általános iskola elvégzése után jelentkeztem a nagyváradi I. sz. szakközépiskola gépészeti szakára. Ez akkor egy öt éves képzést jelentett heti egy nap gyakorlattal. Az első két év fémmegmunkálás, fémforgácsolás után, minisztériumi határozat alapján az egész osztály átkerült a kohászati melegmegmunkálás szakra. Az előnye mindennek, hogy a fémforgácsolás mellett megtanultuk a hegesztés, hőkezelés, kovácsolás gyártástechnológiákat, gyártási eljárásokat is. Itt megjegyezném, hogy Margittáról egy magyar nyelvű elemi iskolából kerültem ebbe a román nyelvű líceumba, ahol 5 éven keresztül a magyar-román szótár csaknem minden nap társam volt tanulmányaimban, de végül az 5-ik évet harmadik tanulóként végeztem. Innen már nyilvánvaló volt, hogy a kohászaton folytatom. 1976-ban felvételiztem a Bukaresti Egyetemre, Kohászati Szakra. A líceumban tanult szakmai ismeretek nagy segítségemre voltak az egyetemen. Második évtől egy kutatócsoportba kerültem, majd az államvizsga dolgozat egy szabadalomban teljesedett ki, amely 1982-ben elnyerte az „Országos Tudományos és Technikai Egyetemi hallgatók versenyének Fődiját”. Az egyetem elvégzése után volt lehetőségem Bukarestben folytatni a tanulmányaimat, de én a Nagyváradi Szerszámgépgyárat (Infratirea) választottam, ahol kohászati ismereteimet a gépgyártásban tudtam felhasználni. Részben azért tartom magam gépészmérnöknek is, mert az évek során több mint 120 alkatrészt (gépelemet) átterveztem, anyagminőség és formai változások árán, melyek 13 szabadalomban valósultak meg.
Mennyire tudja kamatoztatni a gépészmérnöki képzés során szerzett ismereteit a munkája során?
A gépészmérnök szakma a legrégebbi mérnök szakterület, amely állandó kihívások elé állítja a szakembert, ugyanakkor a jó gépészmérnök szereti a kihívásokat.
A jó gépészmérnök felismeri a precizitás jelentőségét.
A precizitás tökéletességre ösztönöz, amely az élet más területén, a mindennapokban is megmutatkozik. A gépészmérnökben kialakul egy kritikus szemléletmód az elvégzendő vagy elvégzett munkálatokkal kapcsolatban. Gyerekkorban az ember nem gondolja, hogy a választott szakmát évtizedekig folyatni fogja, ezért mindez csak úgy kivitelezhető, ha a szakma örömet okoz neki. A munka nem okozhat fizikai vagy mentális stresszt. Hosszútávon csak sikerélmény okoz jó közérzetet és ezáltal örömöt a munkában.
Mit gondol, milyen lehetőségek várnak a diplomás gépészmérnökökre a jövőben?
Világviszonylatban, a Gépészmérnöki jelenleg a legkeresettebb szakma.
Elhelyezkedési lehetőségek: gépész tervezőmérnök, gyártásirányító mérnök, gyártástervező mérnök, CNC programtervező mérnök.
Milyen lehetőséget lát a régió fejlődési irányaival összhangban?
A régióban a kereslet hatalmas a gépészmérnökök iránt, ide tartoznak a pályakezdő “Junior gépészmérnököket’’ aki a következő beosztásokból válogathatnak:
- karbantartó mérnök
- ügyvezető mérnök
- tervezőmérnök
- gyártmánytervező
- termékfejlesztő
- komponens mérnök
- gépésztervező
Mi jelenti a legnagyobb szakmai kihívást az ágazatban?
Egyre több nyugati cég van jelen a régióban. A megfelelő szakmai tudás, tapasztalat mellett nagyon fontos a megfelelő idegennyelv (angol, német, francia) tudás.
Mennyire igazodik a meghirdetett Debreceni Egyetem kihelyezett Gépészmérnöki szakja a nemzetközi elvárásokhoz?
A Debreceni Egyetem kihelyezett Gépészmérnöki szakja a folyamatosan megújuló munkaerő-piaci igényeken alapuló gyakorlat orientált képzések által a régióba letelepedett nyugati vállalatok nemzetközi elvárásaihoz igazodik.
A hallgatók a kiválóan képzett, nemzetközileg is elismert, ipari tapasztalatokkal rendelkező oktatók mellett, valamint az EMNT- Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által biztosított oktató mérnökök segítségével sajátíthatják el a szükséges szakmai tudást.)
Kiknek ajánlja főként ezt a szakmát? Milyen feltételek mellett jelentkezhetnek az érdeklődők a Debreceni Egyetem kihelyezett, Partiumi Keresztény Egyetemen meghirdetett képzésre?
A gépészmérnök szakmát elsősorban a reál beállítottságú fiataloknak ajánlanám, akik hajlamot éreznek a gépek javítására, gyártására, fejlesztésére, tervezésére kutatására. A Debreceni Egyetem kihelyezett, Partiumi Keresztény Egyetemen meghirdetett gépészmérnöki képzésre a felvételi követelmények a szükséges ponthatár eléréséhez a következők: két választott érettségi tantárgy jegye által elért pontszám és a szakmai motivációs beszélgetés során kapott pontszám összege.